1. Címlap
  2.  » 
  3. Engie Magyarország
  4.  » 
  5. Hírek
  6.  » Virtuális Hulladéklerakó Program
november 30, 2020
Virtuális Hulladéklerakó Program
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásának köszönhetően elérhető a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft új, komplex hulladék-megelőzési és hasznosítási keretprogramja, a Virtuális Hulladéklerakó Program (VHP), amely rövid időn belül hazánk legnagyobb hulladékprevenciós szövetségét kívánja létrehozni.

A Virtuális Hulladéklerakó Program (VHP), ahogy a Virtuális Erőmű Program is, a „Prevenciós célú Virtuális Építő Program” (PVÉP) koncepció alapjain nyugszik, amely egy „Negatív jövőkép és -céltárgy megelőző program”. A PVÉP megelőzéssel szükségtelenné váló és így nem megvalósuló negatív jövőt épít fel virtuális vizualizációval, a résztvevő közösséggel együtt, díjazva a hozzájárulásokat, valamint az összegyűjtött tudást piaci, szakpolitikai, támogatáspolitikai és közpolitikai (oktatás, fejlesztési) célokra is felhasználva.

A Programba többek között azok piaci szereplők jelentkezését várják, akik hajlandóak vállalni, hogy csökkentik a hulladékfelhasználásukat, és azokat, akik már innovatív ötleteikkel csökkentették a keletkező hulladékot, vagy visszajuttattatták azt a termelés körforgásába!

Miért érdemes csatlakozni a Programhoz?

  • Az összegyűjtött jó gyakorlatok megosztásával közösséget építenek
  • Láthatóvá teszik a hulladékgazdálkodási és körkörös gazdasági jó gyakorlatok tulajdonosait, támogatják a zöld marketingjüket, így mások értesülnek a törekvéseikről
  • Szakmai és szakpolitikai zsűri segítségével elismerik és sajtónyilvános eseményen díjazzák törekvéseiket a Parlamentben
  • Jogosultságot kapnak a Virtuális Hulladéklerakó Program logóinak használatára
  • Pályázati lehetőséget biztosítanak az egyes tématerületeken elért kiválósági projektjeik, vagy törekvéseik elismerésére, a díjazott partnereket virtuális showroomukban jelenítik meg
  • Jelentős marketing- és tudásértékhez való hozzájutás

Hogyan lehet csatlakozni?

Az érdeklődök a programhoz 3 szinten csatlakozhatnak:

  • Anyagtudatos Szereplők

A részvétel azon szintje, ahol a partner még nem rendelkezik bemutatható jó gyakorlattal a hulladékgazdálkodás és körkörös gazdaság területén, vagy nem kíván ilyen gyakorlatot megosztani.

  • Anyaghatékony Szereplők

Már rendelkeznek megvalósított, a programban még be nem mutatott, ám idén bemutatni kívánt hulladékgazdálkodási vagy körkörös gazdaság projekttel, beruházással.

  • Mentor szereplők

Személyes példamutatásukkal, szerepvállalásukkal és kiállásukkal segítik a Program elterjesztését, népszerűsítését.

Amennyiben felekeltette érdeklődését, látogasson el a Program hivatalos,  www.virtualishulladeklerako.hu oldalára, ahol részletes bemutatást talál, illetve Innovatív Chatbot segítségével kitöltheti a pályázati adatlapot.

A Programban való részvétel fizetés kötelezettsége von maga után! Az egyes eljárási díjakról a programok szabályzataiban tájékozódhat.

HÍREK

1

Geotermikus energiahasznosítás izlandi módra

Izland a vulkánok, gejzírek, fjordok, vízesések, jégtakarók által uralt szigetország. Területének nagysága meghaladja Magyarországét, azonban lakosainak száma közel ötöde Budapestnek. Az ország energiaszükségletének 90%-át a geotermikus energia elégíti ki.

Fenntartható utazás

A turisztikai szezon közeledtével érdemes elgondolkodni azon, hogy miként szervezzük nyaralásunkat aszerint, hogy minél környezetkímélőbb legyen a bolygó számára.

Passzold vissza, Tesó!

Ha megszabadulna a használaton kívüli nyomógombos és okostelefonjától, GPS készülékétől, tablettől vagy ezen eszközök tartozékaitól, akkor megteheti a 2022. március 22. – június 15. között zajló Passzold vissza, Tesó! kampány során.

VÉLEMÉNYEK

1

KAPCSOLAT

1

ENGIE Magyarország Kft.

Székhely: 1191 Budapest, Üllői út 206.
Tel.: +36 1 460 1030
Fax: +36 1 460 1050
officebudapest.hu@equans.com

Kirendeltség: 9024 Győr, Hunyadi u. 14.
Tel.: +36 96 335 816, +36 96 526 805
Fax: +36 96 528 654